Kerékgyártó Béla Táj, régió, építészeti indentitás címmel tartott konferenciát. Az elhangzotakhoz és a konferencia kapcsán olvasottakhoz kapcsolódik írásom, mely Vincze László Káli-medencében épült majorságán keresztül vizsgálja az építészet társadalmi beágyazottságának zsákutcáit Magyarországon.
A jó épület őszinte. Minden aspektusában, minden részletében ugyanazt
kommunikálja. Ez a siker egyik alapja. Akkor tudunk igazán szavahihetők lenni, ha
minden cselekedetünk, mozdulatunk ugyanazt sugallja.
Az építészet mai világunkban polihisztori viselkedést kíván az alkotótól. Az építész
egyszerre kell, hogy művész, mérnök, szociológus, közgazdász és jogász legyen. Az
építésznek egy sikeres munka folyamán nem csak építészeti szempontok szerint kell
reagálnia kell az épített tér kapcsán felmerülő kihívásokra. Hogyan lehetséges ez
egy olyan korban, amikor már a tudáshalmazok szerteágazása és túlburjánzása
miatt nincsenek igaz polihisztorok, de a diszciplínák határain belül maradás
továbbra is követendő tradíció? A mai építész egyedül már képtelen a rárótt
feladatokat ellátni, képtelen minden szempont szerint jól értelmezni környezetét, így
nem alkalmas arra, hogy minden részletet megértve minden szinten ugyanazt
kommunikálja. Kijelentései, mozdulatai nem erősítik egymást. Munkássága szétesik,
s nem tud továbblépni a percnyi elismertségen.A konferencián elhangzott előadások közül Vincze László épület-bemutatása,
Gunther Zsolt burgenlandi helyzetértékelése, és Caminada munkásságáról hallottak,
illetve a hozzájuk fűzött vélemények foglalkoztattak leginkább. Ott és abban a
pillanatban az érdekelt leginkább, hogy mi teszi a bemutatott épületeket / építészeket
elfogadottá, elismertté. Miben rejlik a varázsuk?Gunther Zsolt prezentációja kapcsán felmerült kérdések tovább-gondolkozásra
késztettek. - Miért lehetséges ilyen gazdag építészeti tartalmú kiállítást összeállítani
ilyen kis területről? Miért nem érezzük ezt a koncentrációt Magyarországon? -
Burgenlandi túránk után ezt a kérdéskört egy-az-egyben megkérdőjelezném. - A
legegyszerűbb válasz részben helyben is elhangzott. Ott másféle kulturális és
gazdasági beágyazottsága van az építszetnek, így másféle eredményeket tud
produkálni, amit itthon el sem várhatunk. Itt nem olyan épületekre van szükség,
hanem olyanokra, amik a mi környezetünkben is helyt állnak.Caminada messze van. Keveset láttam, hallottam róla. Ami feltűnt, hogy jól ismeri fel
mind a gazdasági és kulturális igényeket, így jó építészeti választ tud adni.
(Polihisztor?). Épületei befogadásra találnak. Se nem nagyok, se nem kicsik. Pont a
svájci frankos pénztárcához illeszkednek.Nézzünk egy magyar példát. Nyaraló a káli medencében. A ház jó. Jól kivitelezett
mérnöki teljesítmény és magas művészeti érték találkozása. Nagyon szép, minőségi
építészetet láthatunk a fotókon, amit a hely előtörténetének dokumentálása csak
méginkább hangsúlyoz. Az előképként hozott építész munkássága - John Pawson -
és Svédországba tervezett háza számomra is példaértékű; Vincze László
viselkedése a mai építészeti és esztétikai környezetben szintén követendő.
Érdekes kulturális mix. Vállaltan egy angol építész svédországi terve az alapja a
háznak. Nemzetközi szintű példakövetésről van szó, ami túlmutat egy-egy régió
határán, ezzel segítve elő integrálódásunk a nemzetközi körforgásba. Minőségi
építészet hivalkodó méretekben, ami a helyben talált forma funkcióváltásával mégis
teljesen belesimul a balatoni tájba. Messziről. Provokatívan fogalmazva az indentitás
teljes elvesztése. Értelmezhetjük úgy, mint a „stílusban tervezés” szerencsés
példáját, a megrendelői akarat érvényesülését.
Turisztika- és vidékfejlesztés. A jelenlegi gazdasági környezet jól segíti a
mandulafeldolgozó üzemhez hasonló beruházások fejlődését. Itt azonban egy
mandulafeldolgozó majorságnak nevezett nyaralóróval állunk szemben. Gazdasági és erkölcsi értelemben - és meg kell jegyezni ez már nem az építész felelősége -
negatív érzetet kelt, ellene megy az előremutató építészeti törekvésnek.A szükséges alapok nagyon jók. Szükség van rájuk, ettől lesz alkalmas a terv az
A10-ben való megjelenésre. De ez még mindig csak a szakmai körökön belüli
elfogadottságot jelenti. Hogyan lehetne elérni, hogy a magyar társadalmi tömeg
szemében is cél és elvárt legyen a valós építészeti érték? Az értékteremtő
építészetben talán fontosabb a jól edukált megrendelő, mint a jó építész. Fontos a
megrendelő belső motiváltsága a szépre. Az építész feladata talán nem is a jó
házterv, hanem a megrendelői akarat jó irányba terelése.
A magyar építészeti környezet fejlődését az építészet társadalmi beágyazottságának
megerősödésében látom. Ha jobban elfogadottabbá, követendő példává formálódik,
akkor arányosan növekedni fog a kellő anyagi háttérrel rendelkező megrendelői kör,
megjelenhet és folyamatosan meg tud maradni az a mecenatúra, amely segítségével
meg tudnak jelenni egy minőségi régióbeli kortárs építészet előfutárai olyan
tömegben, hogy hatással tudjanak lenni az általánosan elfogadott értékek
megváltoztatására.
Fontosnak tartom, hogy ezek az esztétikai értékek és hozzáállás tükröződjön az
építészeti és megrendelői viselkedésben is.
Az építészeti szakma több kell, hogy legyen, mint szellemi energiák
manifesztálódása, a manifesztumnak centripetális módon mind művészi, mérnöki,
társadalmi, gazdasági és jogi szinten egy és ugyanazt kell kommunikálnia. Úgy
gondolom az építészeti indentitásunk megtalálása túl kell, hogy mutasson csak
művészi aspektusainak vizsgálatán. Ebben az esetben tud a minőségi kortárs hazai
építészet őszinte módon egyféleképpen kommunikálhatóvá válni, hogy mindenki
számára értelmezhető legyen.
Mit tehet az építész?
Elvonul elefántcsonttornyába. Felülről letekint a környező világra és környezetének
viselkedésével mit sem törődve szórja ki saját elggondolásait annak tudatában, hogy
felülírhat bármilyen szabályt. Ide sorolnám Gehry-t és a McDonalds-t.
Szerencsés embernek születik. Olyan helyre születik, mely felxibilisen idomul
elképzeléseihez, vagy polihisztor, aki egyszerre több szempontból vizsgálja
környezetét és ki tud lépni néha az építész szerepéből. Ha kell mérnök, ha kell
közgazdász. Én Leonardo-t tartom az utolsó polihisztornak.
Megalkuszik környezetével. Alárendeli magát a környező elvárásoknak. Stílusban
tervez és hagyja érvényesülni a helyi építési szabályzatot, a gazdaságos anyagokat
és sokszor a társadalmi és esztétikai környezetére érzéketlen megrendelőt. Az
építész itt elveszett.
Elfogadja, hogy egy épület megalkotása interdiszciplináris folyamat, ahol egyenlő
félként kell kezelni a többi résztvevőt. Ki kell, hogy lépjen irodája határain és el kell,
hogy fogadja, nem ért mindenhez. Nem a vezető, koordináló, hanem a kreatív
szerep az övé. Ez persze önmagában kevés a folyamat erdeményességéhez.
Minden szereplőnek el kell fogadnia saját helyét. Ha mindenki megtalálta szerepét,
akkor tud az egész minden részletében egy irányba mutatni. Így lesz a végeredmény
őszinte, erős gondolat, ami a legtöbbeknek értelmezhető és befogadásra alkalmas.
A cél szép, de az irányítás, koordináció helyett az építész ténylegesen építészettel
kell, hogy foglalkozzon. Aki ezt nem tudja elfogadni, annak marad a polihisztori lét.
Fotók: építészfórum.hu
Fotók: építészfórum.hu